2014. augusztus 20., szerda

*Chapter 8. ~ „Vigyázok Rád!”

Guten Tag! c:
Itt a legújabb rész, amely jó hosszú és szép lett! 
Nagyon jó kedvvel írtam ezt a történetet, remélem nektek is tetszeni fog!!:) 
A véleményeknek nagyon örülnék :)
Jó olvasást!
xXx




A tenger morajló hangja megnyugtatásomra szolgált, hiszen a természet hatalmas ereje is képes lágy érzéseket kiváltani az emberből. Lábamat lógattam a kéken csillogó vízbe, a kezemben lévő vörös rózsa is élvezte a hűsölést. A tüskék néha megszúrták az ujjaim párnáját, de a vért mindig letöröltem egy árva zsebkendővel. A matrózblúzom már gyűrötten és fáradtan volt a testemen, a szoknyámat pedig egy kicsit felhajtva hagytam, hiszen a májusi levegő nem kedvez ennek a fekete ruhadarabnak. Egy hűvös szél lebbentette meg a hajszálaimat és a rózsámat is elfújta egy homokbuckára. Messziről láttam George alakját, amint a levetett ingjével a kezében közelített felém. Fél kézzel megtámaszkodott a lépcső korlátjának és egy erélyesebb mozdulattal leugrott, hogy felszedje a hervadó félben lévő virágomat.
- Gyorsan eltelt ez a hét! – lehuppant mellém és az ölembe tette a tőle kapott növényt.
- Hála az égnek! A kezeim már teljesen elzsibbadtak, az agyam meg olyan, mint egy szivacs… - dőltem az izmos fiú vállának. Ezen a pénteki délutánon másra sem vágytam, mint egy kényeztető fürdőre vagy egy sima programra, ami fáradságmentes.
- Sikerülni fog, angyalom! – a hátam mögé helyezkedett és átölelt hátulról. A tenyere cirógatta a hasamat, a simogatása hatására egy halk sóhaj hagyta el a számat.
- Mi lenne velem, ha te nem lennél? – felpattantam a földről és fölé helyezkedtem. Nem vártam meg a válaszát, oldalra fordítottam a fejemet és a szó szoros értelemben letámadtam. Megfogta a könyökömet és próbált megtartani, miközben erős nyelvcsapásokkal akartam a tudtára adni, hogy Ő az enyém. A vad énem nem engedte el a puha és érzéki ajkakat, a harapdálás és a szívogatás is a tervem részét képezte. Finoman a fogaim közé vettem az alsó ajkát és megszorítottam, mire George egy halk hörgést hallatott.
- Teljesen... kikészítesz! – nyögte bele a csókunkba. Erősebben meghúztam a haját és egy cuppanós hanggal távolodtam el tőle.
- Ez volt a célom! – feljebb emelkedtem.
- Ha nem lennének itt emberek, akkor most azonnal rád ugranék és rosszalkodnék veled! – kacsintott a gyönyörű szép zöld szemével.
- Majd a kempingezéskor, aranyom! – felé nyújtottam a kezemet és felhúztam.
- Oh, Istenem, már nagyon várom! – belepuszilt a hajamba. Az érintéstől kirázott a hideg, teljesen belefeledkeztem az érzésbe.
- Merre tovább? Mi legyen a programunk? – kérdezte mohón.
- Programunk? Nem a srácokkal mész szörfözni? Úgy látom szépek most a hullámok. – napellenzőnek állítottam be a kezemet és a távolba néztem. A szellő erősebb simításokkal érzékeltette a jelenlétét a vízben, így méteres hullámokat létrehozva. Akár a sellők, úgy csúszkáltak a deszkákkal a félmeztelen fiúk és a bikinis lányok.
- Megtanítsalak szörfözni? Annyira nézed azokat a csajokat. – zökkentett ki az álmodozásomból. Tény, hogy nagyon ügyesen bántak a hullámokkal meg úgy az egésszel, de nem tudtam magam odaképzelni.
- Tudod mit? Hazamegyünk és 2-kor találkozzunk ugyanitt! – arcon csókoltam és az ismerős útvonal felé vettem az irányt. Nem hagytam szóhoz jutni, lefagyva állt a parton és nézte, amint távolodok. A hazafelé induló diákok sokaságával találtam szemben magamat, alig bírtam átfurakodni a tömegen. Mivel nekem reggel volt egy kis elbúcsúztatás és miegymás, addig a többiek vígan írogatták a véget nem érő teszteket és formanyomtatványokat. A csütörtököm is hasonlóan telt, egy hiba miatt áttették a keddi magyart csütörtökre, így csak egy tantárgyból írtam. Mondhatni csodálatos volt! Az ünnepi viseletem félig rám szottyadt, enyhén bűzölgött a sok parfümtől és az izgulásom által kiváltott izzadságtól. A hajam sem bírta ezt a megpróbáltatást, összetapadt a fejem búbjára, így nem is bántam, hogy belementem ebbe a szörfözésbe. A Nap szinte égette az arcomat, örültem neki, hiszen így a néhány bőrhibát is szépen el tudott tüntetni az arcomról. Az utcám kinézete mindig meglepett, csodáltam ezt a gyönyörű környéket. Imádtam itt élni! A bokrok és a fák vígan övezték a két sávos beton utat, a házak pedig szépen sorakoztak egymás mellett. Ausztráliában nem voltak kerítések, hiszen a szomszédok mindig jó barátságot ápoltak egymással. A mi kedves kert szomszédaink is gyakran hívtak át minket egy laza sütögetésre vagy egy könnyed csevejre. Megszorítottam a fekete kistáskámat és egy nagy levegőt vettem a friss levegőből. Az út szélén sétálgattam a magas sarkúmban, ami már a második nap feltörte véresre a bokámat.
- A francba már veled! – szitkozódtam magamban. Lehajoltam és a cipőm csatjával babráltam. Amikor kiszabadítottam a lábamat a szorításból, örömittasan felkiáltottam és a cipővel a kezemben futottam hazafelé.
- Halihó Mindenki! – köszöntem be a házba. Behajítottam az ajtó melletti szekrénybe a cipőmet, majd az illatok után mentem.
- Milyen fincsi lehet! Mi készül? – érdeklődtem. Anyum és a húgom tiszta lisztesen álltak előttem, a kiskutyám pedig a padlóra cseppent csoki mázat nyalogatta boldogan. 
- Mézes krémest szeretnénk, csak egy kis felfordulás alakult. Tudsz segíteni egy kicsit? – kérdezte Anya. Körülnéztem a nemrég felújított konyhánkban. A hűtőszekrényen tésztadarabok lógtak, a sütő egy kicsit füstölt, az asztalon pedig még nagyobb rendetlenség uralkodott.
- Nekem most... mennem kellene! Ööö… szörf! – mutattam az ajtó felé.  Eléggé durva lett volna a takarítás, de inkább a hátrálást választottam.
- Megint azzal a fiúval lógsz? – mondta Adele. A tesóm kezdett egyre szemtelenebb lenni vagy féltékeny, sosem volt ilyen.
- Igen. Zavar? – kiakadtam.
- Mindegy. Egyre kevesebbet vagy velünk, de te tudod… - elfordult és tovább kavargatta az edényben a pudingot. Anya bűnbánó arccal nézett engem és a húgomat, de végül inkább felém jött. A kezét a vállamra helyezte és a szemembe nézett.
- Felnőtt vagy és úgy látom, hogy jó döntéseket hozol! Ne törődj a húgoddal, még kicsi és irigy rád, amiért ilyen aranyos és tiszteletre méltó barátod van! Neki is eljön majd az ideje, csak nem bírja kivárni és inkább téged talál meg a kötözködéseivel. Én bízok benned! – mondta reszketett hanggal. Édesanya mindig erős nő volt, viszont a mostani idők eléggé kikészítették és jöttek az érzelgős idők. A maga 43 évével nem tűnt annyi idősnek, a barna haja mindig megfiatalította, a csodálatos barna szemei pedig az igaz szeretetet és a törődést tükrözték. Nekem ő volt a legszebb nő a világon!
- Köszönöm, Anya! – borultam a nyakába. A jázminillatú parfümje megcsapta az orromat, ami a régi időket elevenítette fel bennem.
- Szeretlek! Mindig melletted leszek, bárhogy döntesz! – súgta a fülembe.
- Jajj, te! Mindjárt elbőgöm magam! – eltoltam magamtól és nevetve töröltem le pár kósza könnycseppet.
- Menj és vedd fel azt a bikinit, amit tavaly annyira őrizgettél! – adta ki az utasításokat. Istenem, hogy lehet ennyire szeretetreméltó és aranyos?! Bólintottam és kettesével szedtem a lépcsőfokokat az emeletre. Leráncigáltam magamról a felesleges ruhadarabokat és beálltam a zuhany alá. A fürdőkád jobb lett volna, de inkább maradtam a gyorsabb opciónál. Végigmostam a testemet, aztán a megszárítkozás után felpróbáltam a bikinimet, ami épphogy rám jött. Megvizsgáltam magam a tükörben, de inkább hagytam, úgy ahogyan voltam. A tükör csak még jobban kihozta volna a depressziómat, amit épphogy sikerült legyőznöm… A fürdőruhámra még felvettem egy lenge ruhát, majd indulásra készen lerohantam.
- Este jövök! – próbáltam túlordítani a rádiót. Nem jött válasz, de nem is vártam. Kilendültem az utcára és a legrövidebb úton a part felé mentem. Pár osztálytársamat vagy inkább volt társamat pillantottam meg a vízben, amint kipihenik a fáradalmait. Fura ez a ’volt’ megszólítás… George egy padon ült, nem messze a megbeszélt helytől. Mellette kettő deszka volt, gondolom nekünk készítette ki.
- Egy gyönyörűséget kell megtanítanom, milyen szerencsés lehetek! – megnyalta a száját.
- Ugye tudod, hogy az ilyen bókokkal tudsz felizgatni? – simogattam a mellkasát.
- Uhh.. inkább menjünk a vízbe, ott le tudjuk hűteni magunkat! – kezembe adta az egyik, hogy is mondjam, rohadt nehéz deszkát és a vízbe siettünk, hogy elkapjunk egy hullámot. Szinte beestem a vízbe, lefejelve a kezemben tartott tárgyat, de nem esett nagy bajom. Akik véletlenül megláttak, azok a visszafojtott röhögésük miatt fulladoztak, de nem törődtem velük, hiszen ők is így kezdték… vagy nem. George már sokkal beljebb volt, ezért én is gyorsítottam a tempón vagyis, ráfeküdtem hassal a deszkára és felé eveztem. Sokszor láttam filmeken ezeket a mozdulatokat, így ez sem volt nehezebb. Bátran csapkodtam a tenyeremmel a kristálytiszta, langyos vízben.
- Na, ez már megy neked! Most állj fel rá! – mutatta a technikáját a barátom. Erősen rátámaszkodtam az ingatag deszkára, de csúszkált a talpam rajta, ezért egy hatalmasat estem a hátamra.
- Aúú... – fogtam a derekamat.
- Gyere, megmutatom újra! – mögém jött és megfogta a fenekemet. Beleremegtem az érintésébe, de hamar észhez tértem, amikor a fülembe mormolt.
- Vigyázok Rád! – kellemes és bársonyos hangja szinte nyaldosta a fülcimpámat. Sóhajtottam egy nagyot és a segítségével feltápászkodtam a hullámzó deszkára.
- Ez az, sikerült! – kiegyenesedtem és mozdulatlanul ácsorogtam a tetején. Nem tudtam, hogy mit kell ilyenkor csinálni, hiszen most már mozogtatni sem tudtam a szerkentyűt. George, mint mindig, könnyedén ugrott rá a saját szörffelszerelésére, majd ő is mozdulatlanul állt.
- Most mire várunk vagy mit kell csinálnunk? – kérdeztem, de már a messziről jövő hang megválaszolta a kérdésemet. A hullám. Jó kettő vagy három méteres vízi forgatag érkezett meg, ami másodpercek alatt felkapta a deszkámat és magával rántott. A filmekben láttam, hogy ilyenkor egyensúlyoznak az emberek, ezért én is megpróbáltam.
- Jól csinálod, csak húzd ki magad! Ne legyél már egy trottyos öregasszony! – ordított utánam George.
- Jaj, de vicces valaki! – dobtam neki egy erőltetett mosolyt és kihúztam a hátamat, ahogyan ő mondta. A kezeimet magam mellé felemeltem és azokat használtam, hogy könnyebben egyensúlyozzak. Hála, hogy a víz nem volt túl nagy, ezért csak siklottam a vízen. 
- Na milyen vol… - elsötétült minden. Az orromba sós víz folyt, fuldokoltam. Kinyitottam a szememet és láttam a többi ember lábát és a sziklákat. Csapkodni kezdtem a karjaimmal, így gyorsabban a felszínre értem.
- Úristen, de hülye vagyok! – köptem ki a felesleges vizet. A szememből kitöröltem a csípős érzést, de abban a pillanatban egy kar fonódott körém.
- Jól vagy? Megijesztettél! – erős karjai tartották a testemet, éreztem a szívdobbanásait, amik már kezdtek lelassulni a megkönnyebbüléstől.
- Igen, csak beleestem véletlenül. – fogtam a fejemet.
- Hagy nézzem! – mondta – Te vérzel! Ne menjünk haza?
- Ne! Folytassuk! – megfogtam a kezét és magam felé fordítottam. Aggódó tekintettel nézett rám, majd megpuszilta a sajgó sebemet a fejemen.

- Gyönyörűségem! Vigyázni fogok Rád! – rám mosolygott és megcsókolt. 

2014. augusztus 15., péntek

*Chapter 7. ~ A nagy nap

Sziasztok!
Elég sok idő telt el az előző rész és e között, de ezúton is szeretnék elnézést kérni, nem szándékos volt, sajnos nulla időm volt és energiám... Amint látjátok, a design is új lett! A kódokat Khyrának köszönhetem, majd egyedivé varázsoltam. A történettel kapcsolatban pedig, gyorsítom az eseményeket, mert nem jó, ha leragadunk a hétköznapoknál :) 
Kérnék véleményeket és visszajelzéseket is, hiszen azok mindig bearanyozzák a napomat! :D
Jó olvasást!!! 
xXx




- Te mit keresel megint az álmomban? – kérdeztem önkívületi állapotban. Megint olyannak tűnt ez a szürreális világ, mintha a valóság lenne. A férfin ugyanaz az a póló volt, mint az előző, hogy is mondjam, forró témájú képzelgésemben.
- Én csak a vágyaid megtestesítője vagyok, semmi más. Az első találkozásunk lehetett volna tartalmasabb is, ha nem kelsz fel előbb. Hogy van George? – kérdésétől majd leesett az állam. Honnan tud a barátomról? Egyáltalán honnan veszi azt, hogy alszok? Ki ő? Látnok vagy médium?
- Semmi közöd hozzá. Lépj már ki az életemből, hagyj békén!  - próbáltam a legjobban artikulálni a szavakat, az értésére akartam hozni, hogy nincs szükségem rá.
- Amikor velem voltál, akkor nem ezeket mondtad! Kiscsillag, félsz tőlem? – felállt és mellém sétált. Megsimított a karomat, aminek a hatására kirázta a hideg a testemet.
- Őszinte leszek. Ki ne félne attól, hogy egy idegen férfi kérdezősködik a magánéletéről? – elhúzódtam tőle.
- Jó, igazad van. Találkozunk még! – maga felé fordított és egy szót suttogott a fülembe.  Sperare. Mit jelenthet? Lassan távolodni kezdett Shane alakja, aztán végleg eltűnt. Ez az egy szó visszhangzott a fejembe…

- Minden rendben? – kérdezte George, aki próbált ébresztgetni. Meredt tekintettel figyeltem a fiút, megijedtem. Vajon beszéltem álmomban? Megtörültem a homlokomat, amelyen izzadságcseppek jelentek meg az izgatottságomtól.
- Furcsát álmodtam, de most már jobb. – sóhajtottam. – Mennyi az idő?
- Hallottam, hogy valami idegen szót ismételgetsz, spare vagy mit! Hajnal 3, aludhatunk még! – magához húzott, így a fejem a mellkasára került. A fülemmel érzékeltem az egyenletes szívdobbanásait, nekem itt a helyem.
- Nem szeretnék visszaaludni, maradjunk így! – kezemet a hasára tettem és simogattam. Rossz érzések voltak bennem, valahogy nem hagyott nyugodni ez a dolog. Lehet, hogy egy kicsit elbóbiskoltam, ugyanis a barátom aggódó hangja ébresztette fel.
- Kelj fel, mennünk kell! – sürgetett. Kómás arccal bámultam, majd rájöttem, hogy hol vagyok és kivel. Basszus, elfelejtettem zuhanyozni is…
- Úristen! Pillanat és mehetünk! – megfogtam a székemen heverő cuccomat és a fürdőszobájuk felé vettem az irányt. Nagyon siettem, csak ledobáltam magamról a ruháimat és a kabinba csapódtam. Megengedtem a forró vizet és felfrissítettem a testemet. Nem akartam órákig engedni a vizet, még lesz egy késésünk, mondjuk a 4 év alatt semmi rosszat nem csináltunk, de azért a végén nem kellene hibáznunk. Megtörülköztem és magamra kaptam a hozott cuccaimat.
- Kész vagyok, mehetünk! – visszamentem a szobájába és összepakoltam a használt ruhámat. Ő már közben elkészült, felzselézett hajjal és parfümmel illatozva állt előttem. A szívem hevesebben kezdett dobogni már maga a látványtól is. A felismerés, hogy mi egy pár vagyunk, nehezen érlelődött bennem. Közelebb léptem hozzá és beletúrtam a frissen elkészített frizurájába.
- Kicsim, ezt nem kellett volna! – kikapta az ujjaimat a hajszálai közül és a derekára tapasztotta. Az ajkaimat nézte, majd lassan közelíteni kezdett. Halk sóhaj hagyta el vágyakozó ajkamat, de nem bírtam tovább, ezért lábujjhegyre álltam és a karjaiba estem. A szája mohón falta az enyémet, néha megnyalta, ízlelgette a nyelvemet. A lábaim már nem bírták sokáig, ezért George felkapott és letett az ágyra, de még mindig cirógatta az ajkamat.
- Azt hiszem, mennünk kellene. – nyögtem a csókunkba.
- Nincs kedvem. Miért nem rosszalkodhatnánk itt? – súgta.
- Még nincs perverzkedés, drága! Gyerünk! – adtam egy puszit az arcára, majd felálltam. Könyörgő szemek követtek, de álltam a kísértést és nem mentem vissza az ölébe. Felvettem a hátizsákot a vállamra, majd leballagtam a lépcsőn. Kis idő múlva George is követett és kéz a kézben fonódva indultunk a suliba.






1 héttel később


Mint amikor az őszi falevelek lehullnak a korhadt faágakról, úgy múlik el a gyerekkor és a vele együtt járó kötelezettségek és problémák. Egy földre hulló falevélnek képzeltem magam, aki elengedi a biztos támaszt nyújtó kezeket és a nagyvilág felé veszi az irányt. Én is hánykolódok majd a sok ismeretlen között, naivan ismerkedek a nagy betűs Élettel. Az élet tartogat meglepetéseket, hiszen nem tudhatjuk, hogy mit vagy kit sodor elénk a sors. Sokszor ütközhetünk akadályokba, mert nem lehet minden ’tökéletes’. Ha valami nem sikerül elsőre, újra és újra meg kell próbálni, csak így lehetünk a legjobbak! Sokszor érezzük a magányt és az elfecsérelt időt, amikor kinézünk az ablakból, miközben szakad az eső. Félelmetes, hogy az idő csak egy röpke porszemként repül tova és nem is marad belőlünk semmi. Ki kell használnunk azt a csepp időt is, amit kaptunk az Élettől, hiszen nincsen még egy esélyünk. Élni kell a lehetőségekkel és érezni a létet. Szárnyalni, nevetni, elbukni, felállni, ölelni és… Szeretni!

-          Siess már! Várnak a kapuban! – ordított fel az emeletre anyu, miközben a harisnyámat kerestem a szekrényemben. Nem szóltam vissza, inkább lehuppantam a fotelembe és készülődtem az érettségire. Igen, ez is eljött, de milyen hamar…  A nejlon ruhaanyaggal kínlódtam, iszonyúan utáltam ezt a kellemetlen öltözéket. A szoknya is szinte lógott rajtam, úgy látszik, hogy fogytam az utolsó felvétel óta. A matrózblúzom sem volt kényelmes, zsákszerűen védte a viselőjét a levegőtől, szinte mindig megfulladtam benne. Odasétáltam a szekrényemhez és hátranéztem. A szobám egyszerű, de mégis frusztráló hatást váltott ki belőlem. Szúrt a mellkasom az asztalomon elhelyezkedő könyvek és füzetek láttán. A gépemet is régen használtam, láthatóan a por is megtelepedett rajta… Az ágyam is érintetlen volt, mivel az elmúlt napokat George szobájában töltöttem. Hirtelen felpillantottam a falra, ahonnan a kiskori fotóim figyeltek engem. Régen volt már, amikor pár foggal a számban indultam a játszótérre… Istenem, el sem hiszem, hogy felnőttem! Visszafordultam a szekrényemhez és befújtam magam a kedvenc, Calvin Klein parfümömmel. Még nagymamámtól kaptam a születésnapomra, bízom a szerencséjében. Felkaptam a táskámat az asztalról, majd a tükörhöz igyekeztem. Megvizsgáltam a sminkemet és a hajamat.
- A kihúzás és a szempilla is jó, a hajamnak meg mindegy! – sóhajtottam. Beletúrtam a szőke loboncomba, hogy frissnek tűnjön. Felhúztam a lábamra a magas sarkúmat és letipegtem a lépcsőn. A barátom már ott állt az ajtóban, nagyon elegáns volt ő is. Fekete öltönyt, fehér inget és hozzáillő fekete nadrágot viselt, amihez elengedhetetlen volt a fekete cipő. A szürke nyakkendő már ott díszelgett az ing felett, valóban szexi volt.
- Hmm.. Micsoda szépség! – ámuldozott. Lesegített az utolsó lépcsőfokról, majd egy gyors csókot nyomott a frissen szájfényezett ajkaimra.
- Menjetek, fiatalok! Sok sikert! – puszit adott anyum. Egy tábla csokoládéval látott el, aztán elindultunk George-al az iskolába. Belé karoltam és lassan, de biztosan sétáltunk.
- Izgulsz? – kérdeztem.
- Nem eléggé. Van egy kis para, de annak mindig kell lennie. – megszorította a jobb kezemet.
- Én jobban izgulok akkor. Két napja nem tudok aludni, folyton csak tanultam…
- Nem mindennap, hiszen több időt foglalkoztál Velem! – összekulcsolta az ujjainkat.
- Áll még a jövő heti program?
- A kempingezésre gondolsz? – kérdezett vissza.
- Mi másra? Annyira várom már! Ha ezen túl leszünk, akkor egy jó buli és mi egymás… - lábujjhegyre álltam rácuppantam a szájára. Annyira nagyon kívántam Őt, az ízét és az egész testét. Hihetetlenül akartam azt a pár napot, lennének terveim Vele. A gondolataim annyira sodortak magukkal, hogy teljesen kizökkentett ebből a „Mi lesz, ha nem sikerül az érettségi?!” mizériából. Az utcán egyre több kiöltözött diák jelent meg, néhányan a fának dőlve hallgattak zenét vagy csak egyszerűen lepihentek egy kapualjban. Előző héten folyamatosan kaptam a jókívánságokat és a bókokat, próbáltak optimista jelzőkkel illetni, de már magamban sem voltam biztos. Az egyre gyorsabban távolodó házak a tudtomra adták azt, hogy nemsokára megérkezünk arra a helyre, ahol megváltoztathatom a jövőmet.
- Nyugi! – simította végig a kezemet George – Nem lesz semmi baj!
- Remélem! – sóhajtottam egy nagyot. A barátnőimet láttam közeledni, ezért egy hatalmas arcra puszival elköszöntem a barátomtól és a lányok felé siettem. Anette hajában egy tollas hajpánt díszelgett, a szoknyáról viszont már nehezebben tudtam levakarni a szememet. Éppen takarni tudta a fehérneműjét, de kételkedtem benne, hogy sikerül teljesen elrejtenie. Evelyn bohókás kinézete megint tükrözte a személyiségét, kissé kócos haja és a füstös sminkje elárulta a véleményét az egész „Írjunk egy héten több vizsgát, mert megtehetjük..” dologról.
- Sziasztok! Evy, nem is kérdezem, hogy hogy érzed magad. Látom rajtad! – vigyorogtam.
- Hali! Ne is mondd! Elegem van! Pár napja mást sem csináltam, csak a könyveket bújtam. Tegnap még 3 tételt tanultam meg, de kiakasztott, túl akarok lenni ezen a nyomorék írásbelin. – morgott, miközben többször a hátam mögé nézett.
- Ki van ott? – kérdeztem, mert már idegesített, hogy nem hozzám beszélt.
- Senki.. Azaz csak Philip, de nem fontos. Szombaton rám írt, és, azóta nem bírtam kiverni a fejemből. – mondta dadogva, enyhén elpirulva. Érződött a feszültség a hangjából és a viselkedéséből is, sosem volt még ennyire zavarban. A srác, aki mögöttem állt, nem nézett ki olyan rosszul. A haja szőkés volt, a szeme pedig szürke. George egyik barátja azaz, a „menők táborának” egyik tagja. Hirtelen bevillant egy zseniális ötlet, ezért elkaptam barátnőm karját és a fiú felé vonszoltam. Evy nagyon félt ettől a szituációtól, remegett az idegességtől.
- Helló! Ő itt Evelyn, de biztos ismered már! Annyit szeretnék mondani, hogy bejössz neki és… - oldalba vágott a jobb oldalamon álló lány.
- Teljesen elment az eszed? – súgta halkan.
- Ööö.. nekem sem közömbös Evelyn, sőt! – szólalt meg a magas srác - Elkérhetem a telefonszámodat?
A barátnőm döbbent arccal meredt a jól fésült pasira, alig tért magához.
- Rosa, majd megyek utánad! – arrébb lökött, jelezve azzal, hogy a kezébe veszi az irányítást. Elégedett mosollyal megfogtam a táskámat és bementem a kijelölt terembe. Teljesen máshogy lesz, mint a többi országokban. Ezen a napon a történelemmel és a matekkal fogunk kezdeni, majd holnapra marad a magyar és a nyelv. Szerdán pedig a választott tantárggyal, értelem szerűen a biológiával fogunk foglalkozni. Jövő héten szinte semmit nem fogunk csinálni, ezért találtuk ki a kempingezést a haverokkal. Beültem a kiírt helyemre és elővettem a tollaimat és a csokimat. A táskámat a legelső padra kellett kitennem, szabály szerint kell eljárnom. A többiek egyáltalán nem voltak idegesek, páran a padon feküdtek vagy csak egyszerűen aludtak. Felnéztem az órára és vészesen közeledett az a fránya mutató a kezdés időpontjához. Időközben Evelyn is visszatalált a teremhez, így már elkezdhettük az első hallásra is félelmetes vizsgát, ami akár az életünket, de a sorsunkat is megváltoztathatja.
A barna hajú barátnőm az előttem lévő szabad széket foglalta el és ő is kitette a szükséges cuccait. Egy tanár rohant be az osztályba, kezében több tucat feladatlappal.
- Elnézést, hogy késtem! – hebegte - Most felírom a teendőket, aztán kiosztom a füzeteket! – hadarta szintén gyorsan. Úgy látszott, nem csak nekünk nincs kedvünk itt szobroznunk, a tanároknak sem volt semmi életerejük ahhoz, hogy velünk töltsék ezt a pár órát. A kezében remegett a táblafilc, de valahogy sikerült felírnia az utasításokat. Amint letette a filcet, kezébe vette a feladatokat és villámgyorsan kiosztotta nekünk.
- Kezdhetitek! – mondta a szemüveges, kissé bohókás tanár úr. Nagy levegőt vettem és kinyitottam a több mint 30 oldalas érettségi feladatsort. Sikerülni fog! Nem foghat ki rajtad, Rosa!  Faltam a sorokat és irkáltam be a válaszokat. Voltak megrendítő kérdések, azokat csak átugrottam, nem akartam több percig azon az egy feladaton szöszölni. A vége felé volt a több pontos esszé, amihez az I. világháború eseményeit kaptam, némi forrás segítséggel. Rengeteg könyvet olvastam ezzel a témával kapcsolatban, így valamiképp többet tudok a háborúról, mint a társaim. Hirtelen felnéztem a faliórára.
- Legyen már vége! – könyörögtem halkan, majd visszatértem a fogalmazáshoz.

2014. július 12., szombat

Chapter 6. - Egy kis boldogság



Összekarolva mentünk be a tanterembe is, ahol gyorsan elfoglaltuk a helyünket.
 Gratula, Rosa! Szépek vagytok! – biccentett ide Sawyer.
 Köszönjük! – mosolyogtam kedvesen. Evelyn is gyorsan leült mellém és elkezdte a faggatást.
      - Mikor? – felcsillantak a szemei.
      - Ma hajnalban. Felhívtam, mert rájöttem, hogy május van és beszélni akartam vele. Aztán elhívott a partra és ott megtörtént. Olyan jó volt csókolózni… - elpirulva kuncogtam.
             - Egyem is meg, de édesek vagytok! Ezt a napot be is írom a naptáramba. – elővette a füzetét és egy kis sarokba bejegyezte a napot.
      - Te mindig is hittél bennünk! Én meg, vak létemre nem láttam a jó lehetőséget. Nagyon szeretem őt! – még a szokásosnál is pirosabb lett az arcom.
     - Elhiszem. A suli legszebb párja. Gondolom, most is csináltatok képet… - érdeklődve nézte a padon heverő telefonomat.
     - Te tényleg ismersz minket! – nevettem. A kezembe vettem a készüléket és feloldottam a zárt. A kép a Legfrissebbek nevű mappában hevert.
     - Tessék, itt van. – nyomtam az orra elé.
A fotón látszódott a napfelkelte és a tenger is. Jól kivehető volt George puszilkodó alakja és az én teli vigyor arcom is.
- Valahogy így képzeltem el. Édesek vagytok!
Hirtelen becsapódott az ajtó és a tanár leült az asztalhoz.
- Szünetben még beszélünk! – suttogta a barátnőm. Óvatosan visszacsúsztatta a telefont a kezembe, majd az órára koncentráltunk. Az első óra kémia volt, persze, hogy nem az érdekes kísérletek voltak az előtérben. Igaz, bemagoltam az összeset otthon, hiszen nem tudhattam, hogy mit fognak a szóbelin kérdezni.
 Rosa, van egy eléggé csúnya osztályzatod. Nem szeretnéd kijavítani? – szólt rám a tanár a szemüvege mögül. Közben még átnyálazta a naplót kétszer, aztán élesen rám nézett. Belegondoltam, hogy nem lehet semmi gond, hiszen tanultam rá.
- Jó, jelentkezek a felelésre! – felálltam és a táblához siettem. Furcsa volt ott állnom, eléggé szégyenlős vagyok mindenki előtt állva mondani a tananyagot. Mind a 12 szem rám szegeződött, majd a tanár feltette a kérdését.
- Mivel éppen a határon áll az átlagod, ezért egy könnyebb kísérletet szeretnék tőled kérni. El tudnánk nekünk mondani az ezüsttükör próbát? – rátámaszkodott az asztalra és levette a szemüvegét. A belsőm éljenzett, hiszen ez volt számomra a legkönnyebb anyagrész, ha álmomból felébresztenének is tudnám. Elkértem tőle egy táblafilcet és a felírtam az egyenletét a táblára. Kicsit izgultam, egyenlőre még megszólalni sem tudtam.
- Rendben. Helyesen írtad fel az egyenletet. Most mondd el, hogy hogyan készítenéd el! – kivette a kezemből a tollat, én pedig az osztály felé fordultam. Elkezdtem mondani azt, ami az emlékezetemben volt, talán sikerült szó szerint is. A tanár arcán egy ránc sem mozdult, kiakasztó a pókerarca. Amikor végeztem a mondanivalómmal, vártam a reakciójára.
- Jól megtanultad, jeles! – írta be a naplóba a legértékesebb a jegyet az összes közül. Végre, már nem kell izgulnom azon, hogy nem leszek kitűnő. Bólintással jeleztem az örömömet, aztán a helyemre mentem. Mosolyogva elővettem az ellenőrzőmet és befirkantottam azt a gyönyörűséget. Mivel más tantárgyból már nem álltam rosszul, ezért nem kellett nagyon agyalnom. Megtámasztottam a fejemet és sóhajtozva néztem ki az ablakon. Az óra nemsokára véget ért, én meg boldogan ugrottam a szerelmem karjába.
- Máris ennyire jó a kedved? – nevetett fel.
- Végre meg van a jó jegy. Így délután lehetne egy jó kis programunk… - huncutul oldalba böktem.
- Nálam?
- Ühüm. Viszek rágcsálnivalókat is, este 6 felé ott leszek. – kéz a kézben közelítettünk egy pad felé.
- Nálunk alszol? – kérdezte egy kis töprengés után.
- Benne vagyok. Annyiszor voltam már nálatok, csak ebben az esetben mások a körülmények. – mondtam. Miután leültünk, megfogtam az egyik combját és közelebb húzódtam hozzá, miközben a vállamra tette a kezét.
- Annyira jó, hogy most már az enyém vagy! Tudod, hogy mióta vágytam erre a pillanatra? – kérdezte. Felnéztem rá és megcsókoltam. Nem érdekelt, hogy bámulnak minket vagy kibeszélnek, engem csak George éltetett. A testem minden pontja bizsergett, a szenvedélyek hullámai csapdosták a lelkemet, éreztem a könyvekben megírt „kémiát”. Lehet, hogy régóta vonzódtam hozzá, de csak ő döbbentett rá, hogy szükségem van rá. Mire befejeztük a lassú csókunkat, becsöngettek.
- Ekkor utálom én a csengőt! Hívlak majd! – utolsó puszit nyomtam az arcára, aztán nagy nehezen, de elengedtem. Kölyökkutya szemeket meresztett rám, de nem estem áldozatul a hívogató tekintetnek. Leküzdtem magamban a vágyat, hogy újra az ölében üljek, inkább siettem be a terembe. Összesen 8 órám volt, örültem, hogy ha 5 órakor el tudtam szabadulni.  Elég álmos voltam, a hajnali kaland helyettesítette az alvást. Hazafelé egyedül ballagtam, George-nak megint edzése volt. A házban anyuék pörköltet főztek, a kedvencemet.
 Szia, csillagom! Mit csináltál te hajnalban? – megölelt.
- George-al voltam a parton. Hogy is mondjam… összejöttünk! – motyogtam halkan.
- Micsoda? Végre! – mosolygott.
- Ennyire vártad? – meglepődött képet vágtam.
- Tudod, már a gimi elején láttam, hogy hogyan vonzódik hozzád, meg te is hozzá, de mindig lepattintottad. 
- Örülök nektek! – megszorította a kezemet és biztatóan rám nézett. Köszönöm, anya! Felrohantam a szobámba és bepakoltam a szükséges cuccokat. A holnapi tankönyveket, füzeteket, ruhákat és pizsamát. A szekrényembe volt elrejtve egy jó adag chips és kóla, így azokat is beerőszakoltam a többi holmim közé. Átöltöztem, felvettem egy lenge sárga ruhát és egy szandállal egészítettem ki. Úgy izgultam, pedig nem egyszer voltam náluk. Megfogtam a táskámat, ami már nem volt könnyű, és leszaladtam a lépcsőn.
- Hova hova, kisasszony? – kérdezte anya, tálalás közben.
- Ott aludhatok George-nál? – tettem fel a kérdésemet.
- Nincs tanulnivalód? – csípőre tette a kezét.
- Ma javítottam ki a kémiát, a tételeket meg már tudom, de a táskámban is vannak könyvek. – mutattam a megpakolt Nike táskámra.
 Mehetsz, de ne rosszalkodjatok! – megpuszilt.
 Ismersz! – rákacsintottam és elindultam az ajtó felé. Nem gondoltam, hogy ilyen egyszerű lesz, azért remélem, hogy nem küld rám egy nyomozót vagy valaki mást. Nem lakott messze, nem kellett sokat cipelnem ezt a mázsás tömegű táskát.
 Helló, szépség! – szólalt meg a hátam mögül egy hang.
- Úristen, megijesztettél! – hátra fordultam, de a látványa nagyon zavarba hozott. Félmeztelenül állt előttem, vizes hajjal és eszméletlenül szexi mosollyal.
- Most több ideig tartott az edzés, nagyobb hullámok voltak. Veled tarthatok, drága? – elvette a táskámat és belém karolt. 
- Köszönöm szépen! Hozzád, te hülye! –egy puszit nyomtam a vállára.
- Miket hoztál magaddal? – látszott rajta, hogy neki sem könnyű a batyum.
 Ruhákat, könyveket, kaját… - soroltam.
- Nem egy hétvégére jössz. Mondjuk, van egy régi ötletem az érettségi utánra. Nem mondhatom meg, hogy hova viszlek majd, csak a beleegyezésed kell. – lassan elértük az otthonát.
- Veled bárhova. – ujjongtam, de ugyanakkor furdalt a kíváncsiság.
-          Én is így gondoltam. – kinyitotta a kapujukat, mentem utána. Ugyanaz a gyönyörű rózsaliget fogadott, mint amikor kicsik voltunk, mindig megcsodáltam a házukat. A házőrzőjüket is imádtam, a barátságos labrador, Felix boldogan üdvözölt.
     - Át hozhattam volna Doryta-t is, nem? – kérdeztem.
     - Szerintem jobb egy kutya a háznál, abból csak balhé lenne. – felvittem a táskámat a szobájába, és szétnéztem a kék színű fiúlakban. Ugyanazok a poszterek voltak kitéve, de nem focisták mosolyogtak róla, hanem szörfbajnokok. Az asztalon a megszokott almás cuccok voltak, Mac, Ipad Air és sorolhatnám a kütyüket. Elfoglaltam a helyem a kényelmes ágyán, kivettem belőle a cuccaimat és az egyik székre tettem. 
      - Mit csinálunk? – kérdeztem, amikor belépett a szobájába.
      -  Lennének ötleteim… - beleharapott a szájába és felém közeledett.
      - Nem olyasmire gondoltam. Mit nézzünk meg? – mosolyogtam naivan. 
      - Valami romantikus vagy vígjáték? – keresgélt a polcon a DVD-i között.
      - Rajzfilmet szeretnék. Gru? – kérdeztem. 
           -  Az gépen van meg. Indítsd el, addig hozok pattogatott kukoricát meg valami innivalót! – indult a földszintre.
     - Várj! Kóla van nálam, azt ne hozz! – kiáltottam utána. Elővettem a gépét és megnyitottam a Filmek nevű mappáját. Tele volt letöltött fájlokkal, csak a keresőbe beírt szó után tudtam megtalálni. Rákattintottam és elindítottam. A falépcsőn hallottam a dübörgő hangokat, majd megjelent az ajtóban egy nagy vödör kukoricával. Elhúztam a függönyöket és elsötétítettem mindent. Odavittem az ágyhoz a gépet, lefeküdtünk és a tálat a kezünkbe vettük. Megnyomtam a Kezdés gombot.  Néha felnevettünk a kis minionok ugrálásán és viccein, de sokszor hozzábújtam. A legjobb időtöltésemet végeztem, végre megérinthetem. A film már kezdett unalmas lenni, olyan 2 óra múlva lekapcsoltuk és elcsendesedett minden. Még mindig el volt húzva a függöny, nem akartam felkelni George mellől.  Felszusszant párszor, aztán elaludt. Én is követtem a példáját, nagyon fárasztó volt ez a nap. A hajnali romantikázásról álmodtam, éreztem a szellőt az arcomban. Egy ember ült a padon, ugyanazt csináltam vele, mint a valóságban. Odamentem hozzá a szeme elé tettem a kezemet.

   -   Drágám! – megszólalt egy mélyebb hang, és megfordult. Shane! 




Sziasztok! :)
Itt is vagyok az új résszel, remélem tetszett nektek! Most nagyon gondolkodok ezzel a bloggal kapcsolatban, mert ugye nem fanfic, azaz ki lehet adatni könyvként... Ha szeretnétek esetleg a jövőben kézzel fogni ezt a történetet, akkor szavazzatok oldalt a modulsávban vagy írjatok, hogy lenne-e rá igény!:)
További szép (eső mentes) napot!!!
Sz/Rosa L.

2014. július 7., hétfő

*Chapter 5. – Beindulnak az események


Hajnal 4 óra. Felkeltem, de úgy érzem, hogy fölöslegesen. A fejem fájt, a torkom egy kicsit kapart, csak szédelegtem az amúgy is nagy szobámban. Erőt vettem magamon és az asztalon lévő naptárhoz mentem. Jesszusom, május van!
-          Ami azt jelenti, hogy már csak pár napom van az érettségiig… - suttogva számoltam. A tételeimet mind tudtam, de a hányinger kerülgetett, ahogyan arra a napra gondoltam. Május 8-án matrózblúzban várni a
feladatlapot… Rémálomnak tökéletes lenne. Lábujjhegyre álltam és halkan lelopództam az emeletről a konyhába. A telefonom a konyhapulton volt, telefonálnom kellett.
-          Haló! – ötödik csörgés után beleszólalt egy bágyadt hang.
-          Jó reggelt, George! Május van. - összeesküvően suttogtam.
-          Mit csináljak vele? Hagyjál már aludni, Rosy!
-          Ez azt jelenti, hogy 8 nap múlva ünneplőben fogsz várni a házunk előtt! – kicsit hangosabbra vettem a hangstílusomat, de figyeltem a ház nyugalmára is.
-          Akkor láthatlak abban a csinos fekete szoknyában… - mintha felkelt volna, a hangja már erősebben hangzott.
-          Köszönöm, hogy magadhoz tértél! Ha nem tanultál, akkor ideje lenne! – oldalra döntöttem a fejemet.
-          Igazad van, még a történelemmel gondjaim lesznek, de minden rendben lesz! Te meg ne izgulj miatta, tudom, hogy milyen aggódós vagy! – hirtelen abbahagytam a körömrágást. Tényleg ismer.
-          Oké, megígérem. Te meg aludj vissza, még van 2 órád rá! – kihangosítottam a telefont és letettem az asztalra. Feltettem egy adag teát, úgy megkívántam a málnateát.
-          Nincs kedvem. Úgy beszélgetnék még veled! Nem akarsz kimozdulni?
-          Most? – a döbbenettől a  pohár vizemet kiöntöttem a padlóra.
-          Miért ne? Lemehetnénk a partra és nézhetnénk a napfelkeltét! – olyan szépen mondta az utolsó szót, hogy a lábam is beleremegett.
-          Nem tudom, kiszökni? – a szememet forgattam.
-          Nem, kérj engedélyt! Komolyan mondom, 18 éves vagy, nem kell senkihez alkalmazkodnod! – éreztem az elején a gúnyt.
-          Jól van, de ha bajba kerülök, akkor te leszel a hibás! – elzártam a gázt és a telefonnal a kezembe a lépcsőhöz siettem.
-          Nem leszel bajban… Mellettem! – suttogta. Basszus, miért vagyok zavarban a hangjától?!
-          Remélem is! Viszem a táskámat, onnan megyek majd suliba! Ott találkozunk! – kinyomtam. Én meg George a parton. Bízom benne, hogy nem az, amire gondolok. Halkan a szobámba mentem és felöltöztem. Szürke cicanadrág és egy fekete topp. Szépen kisminkeltem magam, ahogyan szoktam, de a fáradság jeleit nem tudtam eltűntetni a szemeim alól. A hajamat kiengedve hagytam, csak kifésültem. Úgy szerettem a szőke hajamat, néha fogtam össze, de nem szívesen hordtam úgy. Egy elégedett pillantással díjaztam magam, majd befújtam a nyakamat és a csuklómat a kedvenc parfümömmel. Mielőtt lementem volna az órára pillantottam. 4 óra múlt 25 perccel, tökéletes. Lassan és óvatosan a kilincs felé nyúltam, aztán eszembe jutott, hogy nem írtam egy kis cetlire, hogy hová megyek. Gyorsan a táskámból előhalásztam egy papírkát és ráfirkantottam az üzenetemet. Így már biztos, hogy nem fognak aggódni. Kiléptem az utcára, egy árva lélek nem volt rajtam kívül.
-          Rosa szökése. Ezt is el kell kezdeni valamikor. – mosolyogtam magamban. Vállamra vettem a könyvekkel megpakolt hátizsákot és a tengerpart felé vettem az irányt. A nap még csak kezdett felkelni, vártam a találkozást. Mit akar tőlem? Lehet, hogy én reagálom túl az egészet és csak beszélgetni akar. A házak kezdtek eltávolodni, a lábam kezdett felgyorsulni. Ha nem hívtam volna fel, akkor nem lenne ez az egész. Az utolsó házaknál jártam, valamiért túl közelinek éreztem a tengert. A víz hangját már kezdtem hallani, a szellő apró hullámokkal játszott a víz felszínén. A padon egy gondolkozó embert láttam, Ő volt az. Olyan ideges lettem, vagy inkább izgatott, nem tudom megmondani. Hátulról megközelítettem és a kezemet a szeme elé tettem.
-          Rosa, csak neked van ilyen finom illatod! – megfogta a kezemet és hátra nézett.
-          Szia! – mint egy jól lakott óvodás, úgy mosolyogtam rá.
-          Már vártalak. Örültem, hogy felhívtál. – leültem mellé és letettem a táskámat.
-          Egy kósza ötlet volt, nem hittem, hogy ez lesz belőle. – a távolba néztem.
-          Mondanom kell valamit! – remek, nagyszerűen kezdi. Még én ne legyek izgatott az ilyen helyzetekbe?
-          Egy csaj? – egy zárat kellene szerelni a számra, néha gondolkodás nélkül beszélek.
-          Igen. Egy gyönyörű lány. – sóhajtott, miközben a víz felszínét bámulta.
-          Adjak tanácsot?
-          Nem kell. Össze vagyok zavarodva. Hogy mondjam meg neki, hogy szeretem? Lehet, hogy irántam nem is érez semmit. – szomorúan mondta. Sosem volt ilyen letört, pedig régóta ismerem, szinte együtt nőttünk fel.
-          Mutasd ki! Ne mondd! – biztatásul a lábára tettem a kezemet. Rám nézett és elmosolyodott. Ennyire fel tudtam dobni a kedvét?
-          Igazad van! A legjobb lesz, ha nem mondom, hanem csinálom! – mondta és rátette a kezét az enyémre. A szívverésem az egekbe szökött, örültem, hogy élek. Olyan hirtelen dobbant meg a szívem, hogy azt hittem, ott menten összeesek.
-          Mi a neve annak a lánynak? – levegőért kapkodtam. Felém fordult és a kezei közé fogta az arcomat.
-          Rosa. – Közelíteni kezdett a szám felé. Úristen, ezt szeretném én is?! Annyi éven keresztül visszautasítottam, de nem tudtam hazudni a szívemnek. Most hagytam az agyamat, nem hallgattam rá, inkább éltem a lehetőségekkel. Nem haboztam, én kezdeményeztem a csókot. Becsuktam a szememet és hozzányomtam az ajkaimat az övéhez. Életem első csókja 18 évesen a legjobb barátommal. A számon lévő szájfény hamar az övére került, nem is értem, hogy minek festettem ki magamat. A gyomrom görcsben állt, remegtem. A lábaim összerogytak, a lábába kapaszkodtam. A hajába nyúltam és lágyan csókoltam a száját. Finom és édes. Egy kicsit kinyitottam a szememet és láttam, hogy ő is teljes szerelemmel és áhítattal csókol. Nem tudtam közben mit csináljak, ezért reflexszerűen a hajába túrtam, majd a tarkójához érintettem a kezemet. Hirtelen elengedett, de megnyugodtam, amikor szóra emelte a száját.
-          Olyan varázslatos vagy! – belemosolygott a csókunkba. Beleültem az ölébe és átvette az irányítást, ő következett. Biztos tapasztaltabb, mint én, hiszen neki több kapcsolata volt, mint nekem. Gyengéden cirógatta az ajkaimat, elvesztem a szenvedélyben. Az arcom kipirult, a füleim bevörösödtek, teljesen lázba hozott ez a fiú. Mindenem forró lett, nem hittem, hogy ilyen jó csókolózni. Ez lenne az igaz szerelem?! Az biztos, hogy ezt sosem fogom elfelejteni, ismeri a romantikát. Annyira lázba hozott ez az egész, hogy akaratlanul is a mellkasát kezdem el simogatni. A kigyúrt felsőteste a fehér pólón át is érezhető volt, már a gondolat is felizgatott.
-          Rosa, nem is tudtam, hogy ilyen vad is tudsz lenni! – már a pólója szélét gyűrögettem, egy hajszál választott el attól, hogy ott helyben le ne tépjem róla a pólóját. Egyszer csak hirtelen valami megvilágította az arcunkat.
-          Nézd, most jön fel a Nap! – kiáltottam boldogan.
    -     De gyönyörű! Legalább azzal az emberrel élhetem át ezt a pillanatot, akit a legjobban szeretek! – átölelte a vállamat és közelebb húzott. Ennyire érzékeny típus?!
    - Akkor mi most… járunk? – dadogva kérdeztem. Zavaromban a kezemet néztem, amin egy újabb sebet véltem felfedezni, az a fránya körömrágás.
-          Ezek szerint. – egy puszit nyomott a hajamra. Annyira vágytam az ölelésére, megint a mellkasára tettem a kezemet. Végre megérinthetem úgy, ahogyan szeretném.
-          Örökítsük meg ezt a pillanatot! – elővettem a telefonomat és fényképezőre állítottam.
-          A szerelmünk kezdete. – mosolyogva mondta. Felálltunk és a napfelkelte elé álltunk, az legyen a háttér. Magam elé tartottam a telefont, és mielőtt megnyomtam volna a gombot, George az arcomra adott egy puszit. Kíváncsian néztem meg a képet, tökéletes.
-          Szeretlek! Amióta megismertelek veled akartam lenni! – felkapott a levegőbe. A gyenge szellő a hajamba fújt, így az is röpült. Hangosan nevettem, élveztem a pillanatot. Csak szárnyaltam az erős kezeiben, miközben a sugárzó Nap fényei beborították az eget beszínezve a komor és sötét foltokat. Lehunytam a szememet és élveztem a pillanatot, amelyet a legszerethetőbb és legromantikusabb emberrel élhettem át.
-          Én is szeretlek! – kiugrottam a kezei közül és a tarkójánál megfogva magamhoz rántottam. Nem gondoltam, hogy ilyen nehéz, ezért az egyensúlyunkat elvesztve a homokba estünk.
-          Kis ügyetlenem! – megsimogatta az arcomat és a fülem mögé tessékelt egy hajszálat. Olyan szép szemei vannak. Teli őszinteséggel és szeretettel. Először csak összeért az ajkunk, másodjára már mohón a számra tapadt. Én voltam alul, könnyű préda voltam a számára. A nyelve hirtelen utat tört magának, nem tudtam, hogy mit csináljak vele. Összeérintettem a sajátommal, amire ő belenyögött. A hátát simogattam, ő pedig határokat nem ismerve falta az ajkaimat. Annyi felfűtött vágy keletkezett kettőnk között, elmondhatatlanul akartam őt. Az álmom után nem kétséges, hogy kivel szeretném majd tölteni azokat az estéket. Még ha nincs is luxusháza és sportkocsija, nekem az is elég, ha Ő ott van számomra.
-          Köszönöm, hogy vagy nekem! – zihálta. Még egy utolsó puszit nyomott a számra, aztán felültünk. Már nem kell kávé vagy energiaital, George feldobta a napomat. Felém nyújtotta a kezét és felsegített.
-          Annyira boldog vagyok! El sem hiszem, hogy te meg én… együtt! – hálálkodva néztem rá.
-          Ez nekem is nehéz volt, hiszen eddig mindig visszautasítottál!
-          Tudom, de nekem fontos volt a barátságunk! – a táskámat a vállamra tettem és visszamentem hozzá.
-          Ezután is lehetünk barátok, amellett, hogy a barátnőm vagy. – összekulcsolta az ujjainkat.
-          De fura. Te vagy az első barátom! – vihogtam. Erre nem reagált semmit, inkább elindultunk a suli irányába. Az idő olyan gyorsan eltelt, nem is csodálom, ilyen társaság mellett. Az arcom ki volt pirulva, a szemeim csillogtak, a szívem ezerrel dobogott. Éreztem a keze melegét, annyira jól esett rá néznem. Ő is mosolygott és látszott rajta, hogy boldog.
-          Mi a baj? – kérdezi. Egy kicsit többet néztem a hátsóját, mint kellett volna.
-          Belemarkolhatok? – megint előbb járt a szám.
-          Lesz arra majd alkalmad… - rám kacsintott és egy puszit adott a homlokomra. Az első kapcsolatom kezdete és a legjószívűbb emberrel, George-al. A napocska bátran nézelődött a horizonton, mintha ő is örült volna ennek a dolognak. A madarak életre keltek, hangos csivitelésbe kezdtek. Az emberek ébredeztek, már a postásfiú is munkába állt. A suli már egyre közeledett, én pedig egyre idegesebb lettem. Mit fognak szólni ehhez az egészhez? A kapuhoz értünk, ahol már a barátnőim vártak. Anette-nek az álla is leesett a döbbenettől, Evelyn viszont elégedetten vigyorgott.
-          Tudtam én, hogy egyszer összejöttök! Olyan édesek vagytok! – sikongatott Evy.
-          Azta! Most biztos sok utálkozód lesz a suliban, levadásztad a legjobbat! – súgta oda Anette.
-          Nem mindegy? Pár hét és elmegyünk innen. – mormogtam. Szembe fordultam a barátommal és egy puszit adtam az arcára.
-          Délután találkozunk! – halkan suttogtam a fülébe. Vágy égett a szemében, így ő gyorsan felvett az ölébe és egy hatalmas puszit adott a számra.
-          Rendben, bébi! – lihegte. Elsétált mellettünk, aztán még egyszer visszanézett és a barátaihoz ment.
-          Élménybeszámolót kérünk, Rosa! – csattant fel Evelyn.
-          Rendben, majd odabent! – mutattam a bejárati ajtóra. Szépen karon fogtam mind a kettőjüket és bementünk az épületbe.

Sziasztok!
Megérkeztem az új résszel, ami véleményem szerint nagyon aranyos lett (szerelmes szívek egymásra találása)! :3 Amint látjátok új a design is, amit Bellának köszönök, hihetetlenül aranyosan és türelmesen állt neki a feladatokhoz, de megérte!! :)
Jöhetnek a pipák és a vélemények, de az új olvasóknak is nagyon örülök!! :)

További szép napot kívánok! Sz/Rosa L.

2014. június 27., péntek

*Chapter 4. - Az álom utáni valóság


A buszon tolongás volt, azon a reggelen éreztem magam a legkellemetlenebbül George mellett.
-          Mi a baj? Nem mondasz semmit amióta elindultunk! – a fiú bizalmasan a vállamra tette a kezét, de én inkább elhúzódtam. Istenem, azok a lábak és az a száj… Teljesen álomvilágban éltem még a felkelésem után fél órával is.
-          Ööö jól aludtam… meg álmodtam is. – elhallgattam az utolsót, nem akartam konkrétan bevezetni a titkaimba. Régen is ábrándoztam, de ennyire tiszta egy álmom sem volt.
-          Aha, persze. Valamelyik nap veled fogok aludni, kíváncsi vagyok, hogy miért vagy ennyire kisimult! – rám kacsintott.
-          Felőlem, van hely a padlón. Megérkeztünk! – gyorsan ki akartam szállni ebből a torokszorító buszból és a beszélgetésből. Köszönés nélkül befutottam a suliba, mint egy menekült. Ledobtam a táskámat a helyemre és a lányokhoz siettem.
-          Sziasztok, Csajok! Nem fogjátok elhinni, hogy milyen jó éjszakám volt! – már az osztályban ültek, mivel egy kicsit későn tudtam beérni az iskolába. A nyakukba ugortam, aztán el kezdtek kérdezősködni.
-          Végre összejöttél George-al? – Evelyn szeme kikerekedett, utána pedig ujjongott. A többiek is a csapatunkhoz vergődtek, erre már ők is kíváncsiak voltak.
-          Nem. Mással. Shane-el, persze csak álmodtam, de olyan valósághű volt. – a kezemet a szívemhez tettem és a gondolattól is összeborzongtam.
-          Ki az a Shane? Ismerem? – összekulcsolta a karjait, amire Anette is felfigyelt.
-          Nem, vagyis nem tudom. Életemben nem láttam, de este olyan élethű volt. Ha nem kelek fel, akkor lefeküdtem volna vele. – izgatott a dolog, soha nem volt kapcsolatom senkivel. A szemeim előtt láttam a jól kidolgozott testét, ahogyan a magáévá akar tenni. Az ajkaimba haraptam, meg akarom ismerni azt az embert!
-          Hátha egyszer találkozol vele, és egymásba szerettek! – bekapcsolódott a beszélgetésbe Anette is. A lányra leginkább a romantika és a rózsaszín köd a jellemző, mindenben a pozitívat látja. A virágos szoknyás barátnőm keresztbe tett lábakkal ábrándozott, állandóan ilyen pozícióban volt. Néha horoszkópokat is készít a szerelmesek számára, vadul ragaszkodik a megírt dolgokban.
-          A te horoszkópodat tudom, az övé micsoda? – elővette a firkálós füzetét és vallatni kezdett.
-          Hagyjad már! Szerinted este erről dumáltak, meg mellette sakkoztak, mi?! – az egyik fiú is becsatlakozott a kis beszélgető csoportunkba.
-          Rajzold le Shane alakját! Nagyon szépen tudsz embert ábrázolni, kíváncsi vagyok arra a szívtipróra! – dörzsölgette a tenyerét Evelyn.
-          Ez jó ötlet! Ha hazamegyek, azonnal nekiállok a rajznak! – már a bal szememmel figyeltem a tanár mozdulatait, ezért lassan a helyemre ültem és elővettem a füzeteimet. Az óra nem tudta lekötni az agyamat, így apró galacsinokat gyúrtam és az egyik lány haját kezdtem teli dobálni. A szőke hajú lány nem nagyon figyelt rám, 45 perc után már abbahagytam a tevékenységemet, nem akartam tovább rondítani a frizuráját. A szünetben kimentem egy kicsit az udvarra levegőzni, már éreztem a nyárias életérzést. Pár hét múlva jön a vizsgaidőszak, kedvem sincs az egészhez. A fülhallgatót bedugtam a fülembe és bekapcsoltam egy lágyabb zeneszámot. Az ajtóban megjelent George is, aki, mint mindig, jól nézett ki. Annyira bírtam, hogy a farmer rátapadt a formás hátsójára, körvonalazódott a feneke, sok lány megnézegette. A többi korabeli fiú viszont a térdéig letolta a nadrágját, miközben az alsógatyáját mutogatta, amit visszataszítónak tartok. Egy férfi viselje normálisan a nadrágot, ne járjon szinte félmeztelenül.
-          Úgy elbambultál, valami baj van? – megsimogatta a vállamat és leült a mellettem 
      levő padra.
-          Nagyon jó hátsód van! – beleharaptam az alsó ajkamba és zavarba ejtően pillantottam rá.
-          Belemarkolnál, mi? – lejjebb húzta a szemüvegét és ő is csábosan nézett. Sajnos elérte a hatását és elpirultam.
-          Ha megengeded, akkor egy eldugott sarokban megcsinálom én! – eltettem a 
       telefont, érdekelni kezdett a dolog, nem is tudom, hogy mióta szeretném megtenni. Jó, álmaim pasiját sem szeretném megcsalni, de a valóságban élünk és nem az álmokban.
-          Esetleg akkor, ha egyszer a barátnőm leszel! – átfogta a vállamat és magához húzott. Megszólalni sem tudtam, de abban a pillanatban bevillant az álom és az a rekedtes hang. Vajon láthatom még azt az őrülten jóképű férfit? Megborzoltam a tökéletesen belakkozott haját, és felálltam.
-          Jobb lesz, ha bemegyünk! – nyújtottam a kezemet, hogy könnyebben felállhasson. Nem válaszolt, viszont visszahúzott és az ölében találtam magam. Eléggé közelebbi kapcsolatom lett vele olyan másfél éve, sosem hagy békén ezzel a barátnős dumával. Néha olyan hangsúllyal tudja mondani, hogy a térdeimet sem érzem, furcsa módon zavarba jövök. A szokásos pillangók is repülnek, a vérnyomás is az egekbe szökik, de nem szeretném, ha egy fellángolás miatt menne tönkre a barátságunk. Volt egy komoly kapcsolata George-nak, azóta csak flörtölget a cicababákkal. Az a lány csúnyán ott hagyta, nekem pedig, mint elsőszámú barátnak, kötelességem volt a gondját viselnem a megtört szívű Rómeónak. A romantikus énje mindig valahogy megtorpan és elveszti az eszét, hiszen mondtam neki, hogy dobni fogja az a barna szépség, de nem hallgatott rám.
-          Olyan aranyos vagy ilyenkor! Milyen szép, kék szemed van! – közelebb hajolt, de én még időben leállítottam és visszalöktem. Számomra a barátság többet ér, de kitudja, lehet, hogy egyszer összejöhet a dolog…
-          Annyiszor megmondtam neked! A szemem szép, te is szép vagy, de nem lehet! Majd ha úgy hozz a sors, de az érettségi nagyon fontos dolog, szóval, most nem! – felálltunk és együtt mentünk be az osztályunkba. Láttam, hogy egy kicsit szomorú volt a viselkedésem miatt, de ezt ő is tudja.
-          Jó órát! – egy puszit adott az arcomra és felment az emeletre. A tanár már bent ült, sűrű bocsánatkérések közepette hátráltam az utolsó padhoz, ahol Evy meresztgette a szemeit.
-          Láttam, amit láttam! Ne mondj semmit! – ahogy szóra emeltem volna a számat, le is csitított. A füzetem lapját firkálgattam a maradék időben, ha lemaradtam, akkor a padtársam füzetét húztam félre.
-          El lettél lustulva! Az udvaron szépen néztetek ki! – megbökte az oldalamat, ami miatt kiejtettem a kezemből a tollat. Lehajoltam és felvettem a kék golyóstollamat, aztán választ adtam a meg nem kérdezett kérdésre.
-          Igen, majdnem megcsókolt, de visszatoltam. Számomra a barátság fontosabb, mint ez a bolond szerelemnek nevezett hülyeség! – érveltem az eszméim mellett.
-          Te tudod, de én már most megmondom neked, hogy jobban tennéd, ha összejönnél vele és boldogok lennétek! Évek óta ezt hajtogatom, de neked kell döntened! – a combomra csapott és elismerően rám nézett. Én a gondolataimba merülve egy pontra koncentráltam, teljesen el voltam bambulva. Miután a tanár hangosabb hangstílusa kizökkentett a meditálásomból, összecsuktam a füzetemet és letettem a fejemet a padra. Annyira szeretném már az évvégét, a bankettet, a szerenádot és a ballagást. Az élet tele van csupa nehézségekkel, viszont, ha túléljük azokat és megéljük ezeket a pillanatokat is, akkor az út a dicsőséghez és a boldogsághoz vezet. Ez lebegett a szemem előtt és bíztam benne, hogy egy nap sikerülni fognak a vágyaim.
-          Mivel George-nak szörf órája volt, ezért hazabuszoztam egyedül és beslattyogtam a házunkba. Ledobtam az asztalra a táskámat, lerúgtam magamról a cipőmet és felrohantam a szobámba, hogy elkészítsem azt a rajzot. Egy fehér papírlapot vettem elő és egy ceruzát. Kicsit izgultam a minősége miatt, de nekiláttam a feladatnak. Az érintések, a telt ajkai, a kockás és kidolgozott teste. Végig borzongtam a gondolattól is, de kezdett emberi alakja lenni a művemnek. Felelevenítettem azokat a pillanatokat, amiket Shane okozott nekem. Első szexuális élményem egy kitalált személlyel… Elég morbid, de titkon bíztam benne, hogy rátalálok erre a szívtipróra. Néha tartottam közben szünetet, de pár óra után elkészültem. Adele is hazaért addigra, mint utóbb kiderült, az egész délutánomat feláldoztam ezért az egy rajzért. A tesóm elől eldugtam a rajzot, még az kellene, hogy beáruljon anyának. Szépen az egyik mappába helyeztem a képet és betettem a táskámba. Egy kakaó társaságában beültem a televízió elé és merengve bámultam a képernyőt. Valami brazil szappanopera ment, pont egy olyan jelenet volt benne, amire egész életemben vártam.
-          Áhh, Rosa, fejezd be az álmodozást! Térj vissza a valóságba és fogadd el a sorsodat! Gyerünk tanulni! – a belső énem ezt sugallta. Nem tudtam vele vitatkozni, igaza volt. Itt az évvége, nem szabad abbahagynom a cél előtt. Estefelé megcsináltam pár leckémet, átnéztem még a tételeket és bizakodva elaludtam. Próbáltam magamban felidézni a múlt éjjeli álmomat, de nem jött össze, nem láttam Shane-t…


Sziasztok!:)
Mivel előző héten nem voltam itthon (táboroztam), így csak most tudtam elhozni nektek ezt a részt! Remélem tetszett nektek, nyugodtan írjatok véleményt, örömmel olvasom azokat! Nemsokára új designnal fog jelentkezni a blog…:)

További szép napot kívánok! Sz.