Guten Tag! c:
Itt a legújabb rész, amely jó hosszú és szép lett!
Nagyon jó kedvvel írtam ezt a történetet, remélem nektek is tetszeni fog!!:)
A véleményeknek nagyon örülnék :)
Jó olvasást!
xXx
A tenger morajló
hangja megnyugtatásomra szolgált, hiszen a természet hatalmas ereje is képes
lágy érzéseket kiváltani az emberből. Lábamat lógattam a kéken csillogó vízbe,
a kezemben lévő vörös rózsa is élvezte a hűsölést. A tüskék néha megszúrták az
ujjaim párnáját, de a vért mindig letöröltem egy árva zsebkendővel. A
matrózblúzom már gyűrötten és fáradtan volt a testemen, a szoknyámat pedig egy
kicsit felhajtva hagytam, hiszen a májusi levegő nem kedvez ennek a fekete
ruhadarabnak. Egy hűvös szél lebbentette meg a hajszálaimat és a rózsámat is
elfújta egy homokbuckára. Messziről láttam George alakját, amint a levetett
ingjével a kezében közelített felém. Fél kézzel megtámaszkodott a lépcső
korlátjának és egy erélyesebb mozdulattal leugrott, hogy felszedje a hervadó
félben lévő virágomat.
- Gyorsan eltelt
ez a hét! – lehuppant mellém és az ölembe tette a tőle kapott növényt.
- Hála az égnek! A
kezeim már teljesen elzsibbadtak, az agyam meg olyan, mint egy szivacs… - dőltem
az izmos fiú vállának. Ezen a pénteki délutánon másra sem vágytam, mint egy
kényeztető fürdőre vagy egy sima programra, ami fáradságmentes.
- Sikerülni fog,
angyalom! – a hátam mögé helyezkedett és átölelt hátulról. A tenyere cirógatta
a hasamat, a simogatása hatására egy halk sóhaj hagyta el a számat.
- Mi lenne velem,
ha te nem lennél? – felpattantam a földről és fölé helyezkedtem. Nem vártam meg
a válaszát, oldalra fordítottam a fejemet és a szó szoros értelemben
letámadtam. Megfogta a könyökömet és próbált megtartani, miközben erős
nyelvcsapásokkal akartam a tudtára adni, hogy Ő az enyém. A vad énem nem
engedte el a puha és érzéki ajkakat, a harapdálás és a szívogatás is a tervem
részét képezte. Finoman a fogaim közé vettem az alsó ajkát és megszorítottam,
mire George egy halk hörgést hallatott.
- Teljesen...
kikészítesz! – nyögte bele a csókunkba. Erősebben meghúztam a haját és egy
cuppanós hanggal távolodtam el tőle.
- Ez volt a célom!
– feljebb emelkedtem.
- Ha nem lennének
itt emberek, akkor most azonnal rád ugranék és rosszalkodnék veled! –
kacsintott a gyönyörű szép zöld szemével.
- Majd a
kempingezéskor, aranyom! – felé nyújtottam a kezemet és felhúztam.
- Oh, Istenem, már
nagyon várom! – belepuszilt a hajamba. Az érintéstől kirázott a hideg, teljesen
belefeledkeztem az érzésbe.
- Merre tovább? Mi
legyen a programunk? – kérdezte mohón.
- Programunk? Nem
a srácokkal mész szörfözni? Úgy látom szépek most a hullámok. – napellenzőnek
állítottam be a kezemet és a távolba néztem. A szellő erősebb simításokkal
érzékeltette a jelenlétét a vízben, így méteres hullámokat létrehozva. Akár a
sellők, úgy csúszkáltak a deszkákkal a félmeztelen fiúk és a bikinis lányok.
- Megtanítsalak
szörfözni? Annyira nézed azokat a csajokat. – zökkentett ki az álmodozásomból.
Tény, hogy nagyon ügyesen bántak a hullámokkal meg úgy az egésszel, de nem
tudtam magam odaképzelni.
- Tudod mit?
Hazamegyünk és 2-kor találkozzunk ugyanitt! – arcon csókoltam és az ismerős
útvonal felé vettem az irányt. Nem hagytam szóhoz jutni, lefagyva állt a parton
és nézte, amint távolodok. A hazafelé induló diákok sokaságával találtam
szemben magamat, alig bírtam átfurakodni a tömegen. Mivel nekem reggel volt egy
kis elbúcsúztatás és miegymás, addig a többiek vígan írogatták a véget nem érő
teszteket és formanyomtatványokat. A csütörtököm is hasonlóan telt, egy hiba
miatt áttették a keddi magyart csütörtökre, így csak egy tantárgyból írtam.
Mondhatni csodálatos volt! Az ünnepi
viseletem félig rám szottyadt, enyhén bűzölgött a sok parfümtől és az izgulásom
által kiváltott izzadságtól. A hajam sem bírta ezt a megpróbáltatást,
összetapadt a fejem búbjára, így nem is bántam, hogy belementem ebbe a
szörfözésbe. A Nap szinte égette az arcomat, örültem neki, hiszen így a néhány
bőrhibát is szépen el tudott tüntetni az arcomról. Az utcám kinézete mindig
meglepett, csodáltam ezt a gyönyörű környéket. Imádtam itt élni! A bokrok és a
fák vígan övezték a két sávos beton utat, a házak pedig szépen sorakoztak
egymás mellett. Ausztráliában nem voltak kerítések, hiszen a szomszédok mindig
jó barátságot ápoltak egymással. A mi kedves kert szomszédaink is gyakran
hívtak át minket egy laza sütögetésre vagy egy könnyed csevejre. Megszorítottam
a fekete kistáskámat és egy nagy levegőt vettem a friss levegőből. Az út szélén
sétálgattam a magas sarkúmban, ami már a második nap feltörte véresre a
bokámat.
- A francba már
veled! – szitkozódtam magamban. Lehajoltam és a cipőm csatjával babráltam.
Amikor kiszabadítottam a lábamat a szorításból, örömittasan felkiáltottam és a
cipővel a kezemben futottam hazafelé.
- Halihó Mindenki!
– köszöntem be a házba. Behajítottam az ajtó melletti szekrénybe a cipőmet,
majd az illatok után mentem.
- Milyen fincsi
lehet! Mi készül? – érdeklődtem. Anyum és a húgom tiszta lisztesen álltak
előttem, a kiskutyám pedig a padlóra cseppent csoki mázat nyalogatta boldogan.
- Mézes krémest
szeretnénk, csak egy kis felfordulás alakult. Tudsz segíteni egy kicsit? –
kérdezte Anya. Körülnéztem a nemrég felújított konyhánkban. A hűtőszekrényen
tésztadarabok lógtak, a sütő egy kicsit füstölt, az asztalon pedig még nagyobb
rendetlenség uralkodott.
- Nekem most...
mennem kellene! Ööö… szörf! – mutattam az ajtó felé. Eléggé durva lett volna a takarítás, de
inkább a hátrálást választottam.
- Megint azzal a
fiúval lógsz? – mondta Adele. A tesóm kezdett egyre szemtelenebb lenni vagy
féltékeny, sosem volt ilyen.
- Igen. Zavar? –
kiakadtam.
- Mindegy. Egyre
kevesebbet vagy velünk, de te tudod… - elfordult és tovább kavargatta az
edényben a pudingot. Anya bűnbánó arccal nézett engem és a húgomat, de végül
inkább felém jött. A kezét a vállamra helyezte és a szemembe nézett.
- Felnőtt vagy és
úgy látom, hogy jó döntéseket hozol! Ne törődj a húgoddal, még kicsi és irigy rád,
amiért ilyen aranyos és tiszteletre méltó barátod van! Neki is eljön majd az
ideje, csak nem bírja kivárni és inkább téged talál meg a kötözködéseivel. Én
bízok benned! – mondta reszketett hanggal. Édesanya mindig erős nő volt,
viszont a mostani idők eléggé kikészítették és jöttek az érzelgős idők. A maga
43 évével nem tűnt annyi idősnek, a barna haja mindig megfiatalította, a
csodálatos barna szemei pedig az igaz szeretetet és a törődést tükrözték. Nekem ő volt a legszebb nő a világon!
- Köszönöm, Anya!
– borultam a nyakába. A jázminillatú parfümje megcsapta az orromat, ami a régi
időket elevenítette fel bennem.
- Szeretlek!
Mindig melletted leszek, bárhogy döntesz! – súgta a fülembe.
- Jajj, te!
Mindjárt elbőgöm magam! – eltoltam magamtól és nevetve töröltem le pár kósza
könnycseppet.
- Menj és vedd fel
azt a bikinit, amit tavaly annyira őrizgettél! – adta ki az utasításokat. Istenem, hogy lehet ennyire szeretetreméltó
és aranyos?! Bólintottam és kettesével szedtem a lépcsőfokokat az emeletre.
Leráncigáltam magamról a felesleges ruhadarabokat és beálltam a zuhany alá. A
fürdőkád jobb lett volna, de inkább maradtam a gyorsabb opciónál. Végigmostam a
testemet, aztán a megszárítkozás után felpróbáltam a bikinimet, ami épphogy rám
jött. Megvizsgáltam magam a tükörben, de inkább hagytam, úgy ahogyan voltam. A
tükör csak még jobban kihozta volna a depressziómat, amit épphogy sikerült
legyőznöm… A fürdőruhámra még felvettem egy lenge ruhát, majd indulásra készen
lerohantam.
- Este jövök! –
próbáltam túlordítani a rádiót. Nem jött válasz, de nem is vártam. Kilendültem
az utcára és a legrövidebb úton a part felé mentem. Pár osztálytársamat vagy
inkább volt társamat pillantottam meg a vízben, amint kipihenik a fáradalmait. Fura ez a ’volt’ megszólítás… George egy
padon ült, nem messze a megbeszélt helytől. Mellette kettő deszka volt,
gondolom nekünk készítette ki.
- Egy
gyönyörűséget kell megtanítanom, milyen szerencsés lehetek! – megnyalta a
száját.
- Ugye tudod, hogy
az ilyen bókokkal tudsz felizgatni? – simogattam a mellkasát.
- Uhh.. inkább
menjünk a vízbe, ott le tudjuk hűteni magunkat! – kezembe adta az egyik, hogy
is mondjam, rohadt nehéz deszkát és a vízbe siettünk, hogy elkapjunk egy
hullámot. Szinte beestem a vízbe, lefejelve a kezemben tartott tárgyat, de nem
esett nagy bajom. Akik véletlenül megláttak, azok a visszafojtott röhögésük
miatt fulladoztak, de nem törődtem velük, hiszen ők is így kezdték… vagy nem.
George már sokkal beljebb volt, ezért én is gyorsítottam a tempón vagyis,
ráfeküdtem hassal a deszkára és felé eveztem. Sokszor láttam filmeken ezeket a
mozdulatokat, így ez sem volt nehezebb. Bátran csapkodtam a tenyeremmel a
kristálytiszta, langyos vízben.
- Na, ez már megy
neked! Most állj fel rá! – mutatta a technikáját a barátom. Erősen
rátámaszkodtam az ingatag deszkára, de csúszkált a talpam rajta, ezért egy
hatalmasat estem a hátamra.
- Aúú... – fogtam
a derekamat.
- Gyere,
megmutatom újra! – mögém jött és megfogta a fenekemet. Beleremegtem az
érintésébe, de hamar észhez tértem, amikor a fülembe mormolt.
- Vigyázok Rád! – kellemes és bársonyos
hangja szinte nyaldosta a fülcimpámat. Sóhajtottam egy nagyot és a segítségével
feltápászkodtam a hullámzó deszkára.
- Ez az, sikerült!
– kiegyenesedtem és mozdulatlanul ácsorogtam a tetején. Nem tudtam, hogy mit
kell ilyenkor csinálni, hiszen most már mozogtatni sem tudtam a szerkentyűt.
George, mint mindig, könnyedén ugrott rá a saját szörffelszerelésére, majd ő is
mozdulatlanul állt.
- Most mire várunk
vagy mit kell csinálnunk? – kérdeztem, de már a messziről jövő hang
megválaszolta a kérdésemet. A hullám. Jó
kettő vagy három méteres vízi forgatag érkezett meg, ami másodpercek alatt
felkapta a deszkámat és magával rántott. A filmekben láttam, hogy ilyenkor
egyensúlyoznak az emberek, ezért én is megpróbáltam.
- Jól csinálod,
csak húzd ki magad! Ne legyél már egy trottyos öregasszony! – ordított utánam
George.
- Jaj, de vicces
valaki! – dobtam neki egy erőltetett mosolyt és kihúztam a hátamat, ahogyan ő
mondta. A kezeimet magam mellé felemeltem és azokat használtam, hogy könnyebben
egyensúlyozzak. Hála, hogy a víz nem volt túl nagy, ezért csak siklottam a
vízen.
- Na milyen vol… -
elsötétült minden. Az orromba sós víz folyt, fuldokoltam. Kinyitottam a
szememet és láttam a többi ember lábát és a sziklákat. Csapkodni kezdtem a
karjaimmal, így gyorsabban a felszínre értem.
- Úristen, de
hülye vagyok! – köptem ki a felesleges vizet. A szememből kitöröltem a csípős
érzést, de abban a pillanatban egy kar fonódott körém.
- Jól vagy?
Megijesztettél! – erős karjai tartották a testemet, éreztem a szívdobbanásait,
amik már kezdtek lelassulni a megkönnyebbüléstől.
- Igen, csak
beleestem véletlenül. – fogtam a fejemet.
- Hagy nézzem! –
mondta – Te vérzel! Ne menjünk haza?
- Ne! Folytassuk!
– megfogtam a kezét és magam felé fordítottam. Aggódó tekintettel nézett rám,
majd megpuszilta a sajgó sebemet a fejemen.
- Gyönyörűségem!
Vigyázni fogok Rád! – rám mosolygott és megcsókolt.